Az Országos Gyógyhelyi és Gyógyfürdőügyi Főigazgatóság által elismert ásványvíz !
A Magyar Tudományos Akadémia Geokémiai Kutatóintézete által elvégzett vizsgálat kimutatta, hogy a Peridot ásványvíz deutérium tartalma mindössze 139 ppm !
A Peridot ásványvíz több igen neves szakember és szervezet ajánlásával kerül forgalomba:
Dr. Bakanek György: a Sportegészségügyi Szakmai Kollégium tagja, A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) Orvosi Bizottságának tagja, életmód-szaktanácsadó orvos
Dr. Balogh Sándor: a Háziorvosok Országos Egyesületének elnöke
Béky László: AURA Természetgyógyászati Gyógyító és Oktató Központ igazgatója,
az Alternatív Orvos- és Természetgyógyász egyesület elnöke
Dr. Deák Sándor: belgyógyász főorvos
Magyar Vöröskereszt
A kutatások szerint a visszamaradt savas bomlástermékek összegyűlnek a vérerekben és a hajszál erekben, és szép lassan eltömítik ezeket.
Az elhízás hátterében is gyakran a túlzott elsavasodás áll. Hiszen szervezetünk úgy próbálja meg semlegesíteni a savas közeget, hogy a káros anyagokatásványi anyagokhoz köti, zsírral körbeveszi, és elraktározzaa kötőszövetben.
Ezzel elzárja a méreganyagokat testünk fontosabb szerveitől, és megpróbálja a vér pH-ját a megfelelő értéken tartani. A vér pH semlegességét a szervezet a végsőkig próbálja megőrizni, hiszen amikor a vér is elsavasodik, akkor már a szervezetünk működése is veszélybe kerül.
Hiába tudjuk mindezt, sajnos nagyon nehéz száműzni a savas ételeket étrendünkből. Az időhiány miatt hamarabb bekapunk egy hamburgert vagy egy pizzát, mint egy jó kis lúgosító zöldsalátát. Alig eszünk gyümölcsöt, viszont annál több egyszerű cukrot, fehér lisztet, zsíros húst, illetve édesített és szénsavas üdítőt fogyasztunk.
Az egészség alapja az optimális folyadékfogyasztás!
Próbálja ki Ön is két héten keresztül, hogy a napi vízfogyasztását Peridot lúgos ásványvízzel fedezi és így személyesen Ön győződhet meg arról, hogy milyen jó hatással van Önre, miben segít Önnek ez a csodálatos természeti kincs!